Az Ombré jelenség

dátum: 2012. május 11., péntek

Készítettem egy kis képes összeállítást arról, hogy milyen területeken találkozhattok az ombré-, azaz a színátmenet jelenséggel (gondoltam, erről muszáj tudnotok).

Engem persze a divat és a körömápolás terén kapott el a láz (ma babarózsaszín-narancs-pink átmenetes a körmöm), a közvetlen környezetem pedig az ombré hajért van oda!

Ha az ombré ruhák, cipők, körömlakkok vagy kiegészítők nem vettek le a lábadról, a színátmenetes édességek egészen biztosan elcsábítanak majd :)

*Zipy*

Átváltoztattuk Juditot

dátum: 2012. május 04., péntek

Judit hosszú utat tett meg azért, hogy részt vegyen az 'Change Totally' programunkon, hiszen vidékről utazott fel, hogy megtudja, egy profi csapat mit tud kihozni külsejéből. Az előzetes beszélgetéseink alapján kialakult bennem egy kép, hogy milyen irányba is változtassuk át az edzőként is dolgozó Juditot.

Az előkészületek során ilyenkor, szokás szerint, megosztom az általam elképzelt stílust a stáb többi tagjával is és persze fotókat is mutatok nekik, ez ezúttal sem volt másképp.

Nemrég végre sor került a fotózással egybekötött átváltozásra, melynek megvalósulásáért rajtam kívül egy profi fotós, sminkes és fodrász is dolgozott. Frizurának rövidebb hajhosszt és élénkebb hajszínt találtam ki, hogy frissebb és tavasziasabb hatást érjünk el, a ruhák tekintetében pedig szerettem volna Judit nőiességét és bomba alakját hangsúlyozni.

Ez volt a cél, az elképzelés és íme a végeredmény... Nagyon örültem, hogy Judit beleegyezett, hogy közzétegyem a fotói, amit ezúton is köszönök neki.<3

A fotókon látszik, hogy a hangulattal nem volt probléma, főleg úgy, hogy Juditnak pont aznapra esett a szülinapja, ezért kedveskedtünk neki egy kis design sütivel :)

Fodrász: Winkler Adrienn, Smink: Simon Lucia, Fotó: Rácz Zoli, Stylist: Zipy

*Zipy*

F&F Home Showroom Party

dátum: 2012. április 27., péntek

A tegnapi F&F showroom bulin most kivételesen nem a legújabb ruhákat és kiegészítőket mutatták be a stylistoknak, hanem a márka most bevezetésre kerülő vonalán, a lakberendezésen volt a hangsúly.

A márka termékei között ezentúl megtalálhatók lesznek párnák, vázák, szőnyegek és nagyjából minden, ami egy otthonos lakás csinosítgatásához szükség lehet. A styling e műfajához be kell, hogy valljam, nem értek annyira, de azt el tudom Nektek mondani, hogy az F&F home termékei igazán igényesek, színesek és gusztusosasak és csak ajánlani tudom őket!

Csak, hogy a szervezést is megemlítsem, az F&F csapata mindig kitesz magáért, ha divatbemutatóról, showroom buliról, vagy bármilyen eseményről legyen szó, most sem kellett csalódnom... a képek magukért beszélnek :)

*Zipy*

Alul-felül

dátum: 2012. április 16., hétfő

A mai szettem:

Blézer: Zara
Starbucks-os póló: London, Camden Town
Nyaklánc: D&G
Leggings: Adidas Originals

*Zipy*

Zipy, az extra ruhák szerelmese

dátum: 2012. április 10., kedd

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek!

Én már a következő nagy eseményre koncentrálok: idén nyáron 2 esküvőre is megyek és már most elkezdtem nézelődni, mibe is menjek. A kutatás során találtam rá erre a H&M ruhára (exclusive consciusous collection, 299 Euro), amibe bele is szerettem:)

Sajnos az extra ruhák szerelmese vagyok. Azért írom, hogy sajnos, mert egyrészt nagyon drágák, másrészt pedig mivel ennyire feltűnőek, szinte tényleg csak egy alkalommal tudom hordani őket. Főleg, mivel stylist vagyok.... Még jó, hogy a másik szenvedélyem a pamut atléták, így legalább a 2 kompenzálja egymást!:)

Íme egy-két kép az extra ruháimról.

Szép hetet!

*Zipy*

Szerző

  • Zipy

    Császári Zita | Zipy

    Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Fashion is my passion. A divat megszállottja vagyok.

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEMRE:

Név:
E-mail:
 

ZIPY by Zipy